Olvass bele a kiadók friss megjelenéseibe! Könyvújdonság-kóstolónk ezúttal Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetéből (Kalligram Könyvkiadó) kínál részletet.
Kővé vált korall
A visszahúzódó víztömeg
benned is megmozdít valamit.
A kölcsönhatás törvényének
meg sem próbálsz ellenállni.
Egy ősi kultúra szent hegye fölött lebeg,
majd hirtelen süllyedni kezd a nap.
Előredőlsz a babzsákfotelben,
és végre elengeded magad.
Szétfolyó kontúrjai rózsaszínre festik
az égboltot, sugarai dárdaként lyukasztják
át a mozdulatlan felhőfoszlányokat.
Te is látod, milyen gyorsan mozog,
kérdezed attól, aki melletted ül
az Egyenlítőtől délre eső apró sziget peremén,
az ismert világ majdnem határán.
Úgy tűnik, vele töltöd el az időt,
ami ebből a létezésből még hátra van.
Cseppet sem rémiszt, inkább nyugtat
a felszínen ringatózó gondolat.
Akár felborult tankerekből a kőolaj,
szivárogni kezd és szétterül körülötted
az alkonyat.
Fehérre csiszolt homokszemek
gyűlnek lábujjaid közé, tenyeredben
kővé vált korall.
Nézed a visszahúzódó, fekete vizet,
az éjszakában imbolygó fényeket,
ahogy az anyagtalan sötétben cikáznak.
Fejlámpák szentjánosbogarai.
A helyiek, csakúgy, mint az első
sapienshordák gyűjtögetői, kagylót,
rákot, gyöngyöt keresnek az apálykor
bejárható tengerfenéken.
Végül csak benépesítettük a bolygót,
de van, ami a kőkorszak óta
semmit sem változott.
Mintegy hatvanezer évvel ezelőtt
léptek erre a földre őseink.
Nyomaikban jársz most.
Ők elpusztultak. Mi pusztulunk.
Sóbálvány
Már nem veszel tudomást a bűntudatról,
hiszen úgysem maradt semmi menthető.
Nem számít az sem, hogy valóban létezik-e ő,
aki megteremtette és magára hagyta a világot.
Aki számonkérhetné, hogyan bántunk
mindazzal, amit örökül hagytak őseink.
Talán visszatalálhattunk volna a kezdetekhez,
amikor még nem uraltuk, csak féltük a természetet.
Amikor még csontokból, csillagokból jósoltunk
és a nagy folyó istenéhez mondtunk imát.
Amikor még megsirattuk az elejtett vadat.
Amikor még áhítattal néztünk a tűzbe
és körtáncot jártunk a parázsló ég alatt.
Azóta csak virrasztunk a számkivettetésben.
Nap mint nap kibontanak egy rongyos ládát,
lemérik, hány kiló egy hattyú.
Egymást gyötörve, egyre biztosabb
léptekkel menetelünk a pusztulásba.
Innen már tényleg nincsen visszaút.
Előre nézz, meg ne fordulj, mert
mindannyian sóbálvánnyá változunk.
Fülszöveg:
Bende Tamás költészete erőteljes etikai érzékenységgel láttatja a személyes és a történelmi események egymásba fonódását. A felelősség kérdésével való szembesülést hol egy lezárult kapcsolat vagy egy elveszített magzat emléke kényszeríti ki, hol a változó intenzitással végbemenő közéleti folyamatok és háborús tragédiák sora. Ráadásul az egyéni és a közösségi veszteségek tapasztalatát egyetemesebb összefüggésbe helyezik a pusztuló táj visszatérő képei, miközben újra és újra a felidézés kiindulópontjává válnak azok az építmények, amelyek eredendően épp a természet vadságától hivatottak megóvni, ugyanakkor megtestesítik az emberi szellem korszakokon átívelő túlélését is. A lényegi belátások sokszor az utazások véget nem érő felfedezései során, a világ különböző pontjain fogalmazódnak meg egy-egy vers beszélőjében vagy épp a közvetített eseménysorok központi alakjában. A Visszatérés az északi partra rámutat létezésünk paradox természetére, arra, hogy a biztonság megtalálása iránti vágy szüntelen továbbhaladásra kényszerít bennünket.
Áfra János
Borító: Kalligram Könyvkiadó
